Hetek óta semmit sem írtam. Nem tudom, miért igazából. Talán csak amiatt, mert annyira száguld az élet és a család, hogy alig marad időm magamra, a kikapcsolódásra a gép előtt.
Hihetetlen sok élmény ért az elmúlt időben. Pár hete voltam Marosvásárhelyen, ahol a Segítők V. Konferenciájának voltam előadója. Természetesen utolsó pillanatban estem be, mert gyerekek nélkül utaztam, és a lehető legrövidebbre vágtam a kiruccanásom. Gondoltam, hogy itthoni szokás szerint 20-30 fő fog várni, és családi körben beszélgetünk egy jót a magyar dúlaságról. Ehhez képest, egy amfiteátrumban várt rám több, mint 200 hallgató. Férfiak és nők, fiatalok és idősebbek, gyerekesek és gyerek nélküliek. Segítők. Pszichológusok, orvosok, anyák, sok-sok új arc. Szerencsére az első sorból rám köszönt egy kedves ismerős, Bernád Ilona, az első rémületem így elsuhant. Megvolt a kapaszkodóm, hogy el tudjam kezdeni a pár diás mondókám. Sok időnk nem volt, ám azt maximálisan kihasználtuk. A végén annyi kérdés gyűlt össze, hogy válaszolni sem tudtam mindre. Nagyon jó volt látni azt, hogy a szülés mindenkit megindít. Hol erre, hol arra, de a lényeg, hogy mérhetetlen erőket mozgat. És otthon voltam. Testben és lélekben egyaránt. Jó volt az enyéim között lenni és reményt vinni nekik. Hiszen a szülés ott sem fölösleges beavatkozásoktól mentes. Sok még a tennivaló.
Aztán hazajöttem. Gyermekeim náthával hálálták meg irántuk való hűtlenségem. Így pár napig egymást gyógyítgattuk…
Közben babácskák is születtek, egy az utam előtt, egy utána. Fantasztikus, hogy ezek a kis drágaságok hogy el tudják dönteni, kinek a jelenlétében szeretnének születni. Annyi új élmény és érzés talált rám a szülőszobán, hogy ezekről külön írni fogok.
És még a rádióban is voltam a napokban 
.
Viszont úgy tűnik, hogy a kuckót fel kell adnom, mert nem tudja kitermelni a költségeit. Kár… Ha valakinek születik egy mentő ötlete, mindenképp szóljon:)
